Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#A régi város

Bicsérdi Ádám Kult

A mozi él, virul, és színesebb, mint valaha – a legjobb filmek 2017-ből

Ebben az évben azok a filmek emelkedtek ki a mezőnyből, amelyek fittyet hánytak a hagyományos történetmesélési, műfaji elvárásokra, vagy 2017 valóságáról tudtak értékes, emberi gondolatot megfogalmazni. Ki gondolta volna, hogy egy kis költségvetésű horror, vagy egy maratoni hosszúságú tévésorozat mutathat majd irányt a jövő filmeseinek az idei felhozatalból?

Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt Kult

Száguldó kocsik vagy maga Isten? – az év eddigi 10 legjobb filmje

Mi is meglepődtünk, hogy Scorsese vagy Jarmusch remekművei mellett két horror és egy magyar alkotás is van az év legjobb filmjei közt. 2017 első félévéhez közeledve összegyűjtöttük azt a tíz filmet, amelyet a legjobban szerettünk idén a moziban.

Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt Kult

Kalifornia Trump rémálmára készül – ők lesznek az Oscar-gála főszereplői

Várhatóan politikailag túlfűtött Oscar-gálát rendeznek hétfőn hajnalban, ahol mégis az egyik legkönnyedebb hangulatú film, a Kaliforniai álom viszi el a legtöbb díjat. A színésznők mezőnye még sohasem volt ennyire kiegyensúlyozott, de a forgatókönyvek esetében is nehéz döntésre készül az Amerikai Filmakadémia. Magyarként pedig az egyik legkiszámíthatatlanabb kategóriában szoríthatunk a Mindenki sikeréért.

Bodnár Zsolt Kult

A régi város teljesen kikészít, hogy megtanítson élni

A hat Oscar-díjra jelölt film a gyász feldolgozásáról szól, de a totális depresszió helyett briliáns érzékkel mutatja meg, hogy bármi történjék, az élet megy tovább. Ha a kis Affleck nem kap Oscart, nincs igazság.

Bodnár Zsolt Kult

25 film, amit nagyon várunk 2017-ben

Ez az év alighanem a folytatásokról szól majd: a Szárnyas fejvadász, a Trainspotting és a Prometheus is megkapja a második részét, na és persze jön a Star Wars 8 is. Christopher Nolan világháborús filmmel, Steven Spielberg 19. századi vallási történettel jelentkezik, George Clooneynak pedig a Coen-tesók írtak mozit. A 25 legjobban várt 2017-es film mellett szót ejtünk azokról is, akik nem fértek rá a szűk listára.

Körte, alma, homokóra – így válasszon a testalkatához megfelelő diétát és edzést

Körte, alma, homokóra – így válasszon a testalkatához megfelelő diétát és edzést

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

„Európának fehérnek kell maradnia” – videóriport az idei CPAC-ről

„Európának fehérnek kell maradnia” – videóriport az idei CPAC-ről

Így süllyedt el és vitt magával százmilliókat Demeter Szilárdék angol nyelvű irodalmi folyóirata, amellyel Amerika meghódítására indultak

Így süllyedt el és vitt magával százmilliókat Demeter Szilárdék angol nyelvű irodalmi folyóirata, amellyel Amerika meghódítására indultak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Orbán Balázs szerint csak egy szuverén ország van az Európai Unióban

Orbán Balázs szerint csak egy szuverén ország van az Európai Unióban

Zászló, zászló, ököl: mikor csap át valódi erőszakba a végsőkig pörgetett szájkarate?

Zászló, zászló, ököl: mikor csap át valódi erőszakba a végsőkig pörgetett szájkarate?

A címlapról ajánljuk